BCmot 422, a railcar of the Hungarian Railways, built in 1930-32, actively served until 1998, then retired, was refurbished and started working as the skanzen train from 2009. Museum train in Szentendre, Hungary, in July 2015, when I visited the open air village museum with four kids.
A felújított BCmot 422-es pályaszámú Ganz-Jendrassik féle motorvonat. A Skanzen Örökség Program részeként 2009-ben átadtak egy új bejárati épületet, illetve egy 2,1 kilométer hosszú vasútvonalat. Európa leghosszabb normál nyomtávolságú múzeumi vasútvonalán 2009. április 7-től közlekedik a Skanzen Vonat. Négy gyermekkel látogattam el Szentendrére a skanzenbe 2015. júliusban.
A budapesti Ganz vállalat által gyártott BCmot (későbbi ABmot), BCymot (későbbi ABymot) és BCnymot (későbbi ABnymot) sorozatok a MÁV és a GYSEV mellékvonali motorkocsisorozatai voltak. A sorozat közel 50 éven keresztül szolgált a magyar vasúttársaságok állományában, meghatározó szerepét bizonyítja, hogy az 1930-as években a teljes hálózat 55%-án ilyen kocsik futottak. Az idővel több átépítést is végeztek rajtuk, a harmadosztályú kocsirész megszüntetésekor nevük is módosult (A BC helyére az AB lépett.) Külön mellékkocsikat is gyártottak ehhez a típushoz. Az 1980-as években vonták ki őket a forgalomból, helyüket a Bzmot motorkocsik vették át. Ma már csak nosztalgiajárműként futnak a síneken működőképes példányaik, de vasútállomásokon kiállítva is láthatjuk még őket.
A 352 – 413 pályaszámú motorkocsik Ganz VI AmC1 130-as típusú 90 lóerős benzinmotorral készültek. A gyártás 1927-től 1929-ig folyt Budapesten. A motorkocsikon két nagyobb átépítést végeztek az idők folyamán (lásd táblázat), az utolsó motorcserét nem sokkal kivonásuk előtt, az 1970-es évek elején kapták.
A motorkocsikhoz a MÁV rendelt mellékkocsikat is. Ezeknek egy részük egy másod- és egy harmadosztályú szakasszal, a többi pedig csak egy harmadosztályú szakasszal volt ellátva. A kocsik felépítése szinte teljes egészében megegyezett a motorkocsikéval, a különbségek a következők voltak: nem volt vezetőállás, a kocsi fűtését nehezen lehetett volna a motorkocsi hűtővízével megoldani, ezért egy kályhát helyeztek el bennük, amelyet menet közben a kalauz fűtött. A mellékkocsi ülőhelyeinek elhelyezkedése a teljes kocsiban keresztirányú volt. Egy motorkocsi kettő, de sík pályán akár négy mellékkocsit is tudott vontatni (kettőnél több mellékkocsit szinte soha nem vontatott).
A motorkocsikat az 1978-84 között beszerzett Bzmot sorozatú motorkocsik váltották le, így azok az 1980-as évek végére eltűntek a sínekről. A Murony–Békés-vasútvonalon egészen 1986 augusztusáig közlekedtek - 60 évvel az első példányok üzembeállítása után vonták ki az utolsókat. Két évvel később – 1988-ban – a GYSEV is leselejtezte utolsó motorkocsiját, amely az ABmot 12-es pályaszámot viselte. A fennmaradt motorkocsik egy része vasútüzemi járművé lett átalakítva vagy kiállították, egy része pedig helyreállított múzeális járműként járja Magyarország vasútvonalait. A muzeális járművek honállomása a Magyar Vasúttörténeti Park (Füsti) és – a motorkocsik eredeti honállomása – Szentes lett.
Még én is utaztam ilyen szó szerint fapados kocsiban (középen volt benne egy olajkályha is!) a 80-as években Gyopárosra egy osztálykirándulás keretében.
A BCmot diesel motorcar of the Hungarian railways. Manufactured in the late 20's, they served till the mid-80's, even I remember travelling on one as a child. There are still a few surviving unit in Hungary, like
Tags: vonat train tren treno Zug railway railroad vasút Bahn chemin de fer mozdony engine loco lokomotiv locomotive MÁV Hungarian state Hungary Hongrie Ungarn series sorozatú pályaszámú diesel dízelmozdony kocsik vagon wagoon wagon car passanger wagen multiple unit coach motorcoach Motorwagen motorkocsi motorvonat Bcmot régi öreg antik old sínbusz rail railcar 2015 július nyár 422 Skanzen village museum múzeum szabadtéri falumúzeum Szentendre
© All Rights Reserved
BCmot, a railcar of the Hungarian Railways, built in 1930-32, actively served until 1998, then retired, was refurbished and started working as the skanzen train from 2009. Museum train in Szentendre, Hungary, in July 2015, when I visited the open air village museum with four kids.
Egy felújított BCmot Ganz-Jendrassik féle motorvonat. A Skanzen Örökség Program részeként 2009-ben átadtak egy új bejárati épületet, illetve egy 2,1 kilométer hosszú vasútvonalat. Európa leghosszabb normál nyomtávolságú múzeumi vasútvonalán 2009. április 7-től közlekedik a Skanzen Vonat. Négy gyermekkel látogattam el Szentendrére a skanzenbe 2015. júliusban.
A budapesti Ganz vállalat által gyártott BCmot (későbbi ABmot), BCymot (későbbi ABymot) és BCnymot (későbbi ABnymot) sorozatok a MÁV és a GYSEV mellékvonali motorkocsisorozatai voltak. A sorozat közel 50 éven keresztül szolgált a magyar vasúttársaságok állományában, meghatározó szerepét bizonyítja, hogy az 1930-as években a teljes hálózat 55%-án ilyen kocsik futottak. Az idővel több átépítést is végeztek rajtuk, a harmadosztályú kocsirész megszüntetésekor nevük is módosult (A BC helyére az AB lépett.) Külön mellékkocsikat is gyártottak ehhez a típushoz. Az 1980-as években vonták ki őket a forgalomból, helyüket a Bzmot motorkocsik vették át. Ma már csak nosztalgiajárműként futnak a síneken működőképes példányaik, de vasútállomásokon kiállítva is láthatjuk még őket.
A 352 – 413 pályaszámú motorkocsik Ganz VI AmC1 130-as típusú 90 lóerős benzinmotorral készültek. A gyártás 1927-től 1929-ig folyt Budapesten. A motorkocsikon két nagyobb átépítést végeztek az idők folyamán (lásd táblázat), az utolsó motorcserét nem sokkal kivonásuk előtt, az 1970-es évek elején kapták.
A motorkocsikhoz a MÁV rendelt mellékkocsikat is. Ezeknek egy részük egy másod- és egy harmadosztályú szakasszal, a többi pedig csak egy harmadosztályú szakasszal volt ellátva. A kocsik felépítése szinte teljes egészében megegyezett a motorkocsikéval, a különbségek a következők voltak: nem volt vezetőállás, a kocsi fűtését nehezen lehetett volna a motorkocsi hűtővízével megoldani, ezért egy kályhát helyeztek el bennük, amelyet menet közben a kalauz fűtött. A mellékkocsi ülőhelyeinek elhelyezkedése a teljes kocsiban keresztirányú volt. Egy motorkocsi kettő, de sík pályán akár négy mellékkocsit is tudott vontatni (kettőnél több mellékkocsit szinte soha nem vontatott).
A motorkocsikat az 1978-84 között beszerzett Bzmot sorozatú motorkocsik váltották le, így azok az 1980-as évek végére eltűntek a sínekről. A Murony–Békés-vasútvonalon egészen 1986 augusztusáig közlekedtek - 60 évvel az első példányok üzembeállítása után vonták ki az utolsókat. Két évvel később – 1988-ban – a GYSEV is leselejtezte utolsó motorkocsiját, amely az ABmot 12-es pályaszámot viselte. A fennmaradt motorkocsik egy része vasútüzemi járművé lett átalakítva vagy kiállították, egy része pedig helyreállított múzeális járműként járja Magyarország vasútvonalait. A muzeális járművek honállomása a Magyar Vasúttörténeti Park (Füsti) és – a motorkocsik eredeti honállomása – Szentes lett.
Még én is utaztam ilyen szó szerint fapados kocsiban (középen volt benne egy olajkályha is!) a 80-as években Gyopárosra egy osztálykirándulás keretében.
A BCmot diesel motorcar of the Hungarian railways. Manufactured in the late 20's, they served till the mid-80's, even I remember travelling on one as a child. There are still a few surviving unit in Hungary, like
Tags: vonat train tren treno Zug railway railroad vasút Bahn chemin de fer mozdony engine loco lokomotiv locomotive MÁV Hungarian state Hungary Hongrie Ungarn series sorozatú pályaszámú diesel dízelmozdony kocsik vagon wagoon wagon car passanger wagen multiple unit coach motorcoach Motorwagen motorkocsi motorvonat Bcmot régi öreg antik old sínbusz rail railcar 2015 július nyár Skanzen village museum múzeum szabadtéri falumúzeum Szentendre Сентандреја Senandrija front hűtő
© All Rights Reserved
BCmot 422, a railcar of the Hungarian Railways, built in 1930-32, actively served until 1998, then retired, was refurbished and started working as the skanzen train from 2009. Museum train in Szentendre, Hungary, in July 2015, when I visited the open air village museum with four kids.
A felújított BCmot 422-es pályaszámú Ganz-Jendrassik féle motorvonat. A Skanzen Örökség Program részeként 2009-ben átadtak egy új bejárati épületet, illetve egy 2,1 kilométer hosszú vasútvonalat. Európa leghosszabb normál nyomtávolságú múzeumi vasútvonalán 2009. április 7-től közlekedik a Skanzen Vonat. Négy gyermekkel látogattam el Szentendrére a skanzenbe 2015. júliusban.
A budapesti Ganz vállalat által gyártott BCmot (későbbi ABmot), BCymot (későbbi ABymot) és BCnymot (későbbi ABnymot) sorozatok a MÁV és a GYSEV mellékvonali motorkocsisorozatai voltak. A sorozat közel 50 éven keresztül szolgált a magyar vasúttársaságok állományában, meghatározó szerepét bizonyítja, hogy az 1930-as években a teljes hálózat 55%-án ilyen kocsik futottak. Az idővel több átépítést is végeztek rajtuk, a harmadosztályú kocsirész megszüntetésekor nevük is módosult (A BC helyére az AB lépett.) Külön mellékkocsikat is gyártottak ehhez a típushoz. Az 1980-as években vonták ki őket a forgalomból, helyüket a Bzmot motorkocsik vették át. Ma már csak nosztalgiajárműként futnak a síneken működőképes példányaik, de vasútállomásokon kiállítva is láthatjuk még őket.
A 352 – 413 pályaszámú motorkocsik Ganz VI AmC1 130-as típusú 90 lóerős benzinmotorral készültek. A gyártás 1927-től 1929-ig folyt Budapesten. A motorkocsikon két nagyobb átépítést végeztek az idők folyamán (lásd táblázat), az utolsó motorcserét nem sokkal kivonásuk előtt, az 1970-es évek elején kapták.
A motorkocsikhoz a MÁV rendelt mellékkocsikat is. Ezeknek egy részük egy másod- és egy harmadosztályú szakasszal, a többi pedig csak egy harmadosztályú szakasszal volt ellátva. A kocsik felépítése szinte teljes egészében megegyezett a motorkocsikéval, a különbségek a következők voltak: nem volt vezetőállás, a kocsi fűtését nehezen lehetett volna a motorkocsi hűtővízével megoldani, ezért egy kályhát helyeztek el bennük, amelyet menet közben a kalauz fűtött. A mellékkocsi ülőhelyeinek elhelyezkedése a teljes kocsiban keresztirányú volt. Egy motorkocsi kettő, de sík pályán akár négy mellékkocsit is tudott vontatni (kettőnél több mellékkocsit szinte soha nem vontatott).
A motorkocsikat az 1978-84 között beszerzett Bzmot sorozatú motorkocsik váltották le, így azok az 1980-as évek végére eltűntek a sínekről. A Murony–Békés-vasútvonalon egészen 1986 augusztusáig közlekedtek - 60 évvel az első példányok üzembeállítása után vonták ki az utolsókat. Két évvel később – 1988-ban – a GYSEV is leselejtezte utolsó motorkocsiját, amely az ABmot 12-es pályaszámot viselte. A fennmaradt motorkocsik egy része vasútüzemi járművé lett átalakítva vagy kiállították, egy része pedig helyreállított múzeális járműként járja Magyarország vasútvonalait. A muzeális járművek honállomása a Magyar Vasúttörténeti Park (Füsti) és – a motorkocsik eredeti honállomása – Szentes lett.
Még én is utaztam ilyen szó szerint fapados kocsiban (középen volt benne egy olajkályha is!) a 80-as években Gyopárosra egy osztálykirándulás keretében.
A BCmot diesel motorcar of the Hungarian railways. Manufactured in the late 20's, they served till the mid-80's, even I remember travelling on one as a child. There are still a few surviving unit in Hungary, like
Tags: vonat train tren treno Zug railway railroad vasút Bahn chemin de fer mozdony engine loco lokomotiv locomotive MÁV Hungarian state Hungary Hongrie Ungarn series sorozatú pályaszámú diesel dízelmozdony kocsik vagon wagoon wagon car passanger wagen multiple unit coach motorcoach Motorwagen motorkocsi motorvonat Bcmot régi öreg antik old sínbusz rail railcar 2015 július nyár Skanzen village museum múzeum szabadtéri falumúzeum Szentendre Сентандреја Senandrija 422

Tags: 2015 július nyár Skanzen village museum múzeum szabadtéri falumúzeum Hungary Ungarn Hongrie Szentendre Сентандреја Senandrija
© All Rights Reserved